Hétvégi sajtóesemények

2018.11.23. 11:15
MEGHÍVÓ - 2018. november 24-25. (szombat, vasárnap) 
Döntőjéhez érkezik a városi diákolimpia. Folytatódnak a Krisztus Király Napok. A Katalinokat ünneplik a Liszt Ferenc utcában és a Felsővárosban. Kezdődik a Nemzetközi Csellófesztivál.  
 
 
 
 

ÖNKORMÁNYZATI PROGRAMOK


 

2018. november 24-én (szombaton) 09.25 órakor

Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok

nyitja meg a városi diákolimpia játékos sportversenyének döntőjét,
amelyen


hat csapat küzd az első helyért.

Helyszín: Tóvárosi Általános Iskola tornaterme (Iskola tér 1.)



 

2018. november 24-én (szombaton) 11.00 órától
rendezi meg a KID Rock and Roll SE a
megyék közötti akrobatikus rock and roll táncversenyt.
A megnyitón köszöntőt mond Östör Annamária
egészségügyi és sporttanácsnok.
Részletes program az alábbi linken:
Helyszín: Köfém Sportcsarnok



 

2018. november 24-én (szombaton) 17.15 órakor

gyertyás körmenetet tartanak a Krisztus Király Napok keretében

a Budai – Kisteleki - Lehel utcák találkozásánál lévő kereszthez.

Deák Lajosné önkormányzati képviselő részvételével.

A nap folyamán 9 órától kézműves foglalkozás,
17 órától szentségimádás,
18 órától hálaadó szentmise szerepel a programban.
A szombati nap 19 órakor Mattioni Eszter műveiről szóló ünnepi megemlékezéssel és vetítéssel zárul annak tiszteletére, hogy az alkotó éppen 50 évvel ezelőtt készítette el a templom hímeskő-mozaik falát.
November 25-én, vasárnap 9.00 órakor ünnepi szentmisét tartanak és átadják a Krisztus Király-díjat, énekel a Vox Angelorum Gyermekkar.

Előzetes közleményünk az alábbi linken:
https://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=news_9_11800

Helyszín: Zsolt utcai templom és Közösségi Ház



2018. november 25-én (vasárnap) 17.00 órakor

hagyományos Katalin-napi rendezvény kezdődik

 a Liszt Ferenc utcában, ahol

 dr. Cser-Palkovics András polgármester
és
Földi Zoltán önkormányzati képviselő mondanak köszöntőt.

A résztvevőket az Alba Regia Táncegyüttes Senior csoportja,
valamint a
Tilinkó Zenekar szórakoztatja.

18.00 órakor a program a Felsővárosi Közösségi Házban folytatódik,
ahol Szent Katalin vértanúságáról Nyárrai-Horváth István plébános beszél, majd a TáncolKodó Táncegyüttes, az Arconic-Köfém Nyugdíjas Klub Férfikórusa és a Harmonika Trió ad műsort.

A táncosokat a Tilinkó Zenekar kíséri, a kórust Mihályi György vezényli.

Az esemény plakátja letölthető a Galériából.

Helyszín
: Kati néni szobor, Liszt Ferenc utca, majd
 Felsővárosi Közösségi Ház



2018. november 25-én (vasárnap) 18.00 órakor

kezdődik a

Nemzetközi Csellófesztivált nyitókoncertje a

Hermann László Zeneiskolában.


Előzetes közlemény az alábbi linken:
https://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=news_1_11741 

Helyszín
: Hermann László Zeneiskola, Díszterem




INTÉZMÉNYI PROGRAMOK

 


2018. november 24-én (szombaton) 09.00 órakor


kezdődik a

Seregélyesi Tollas Torna Amatőr tollaslabdaverseny.

Helyszín: Seregélyesi Baptista Általános Iskola és AMI tornacsarnoka



2018. november 24-én (szombaton) 09.30 órakor


 dr. Guseo András ideggyógyász és pszichiáter tart előadást

„A táplálkozástudomány hogyan segíti egészségünket” címmel.

Az ingyenes előadáson az országban az első, tudományos igényű összehasonlítást hallhatják az ételallergiáról és az ételintoleranciáról, annak megvilágítása, hogy az utóbbit miért hívják csendes gyilkosnak.

 Előzetes regisztráció ajánlatos a www.guseo.hu honlapon.

Helyszín: Fehérvári Civil Központ (Rákóczi utca 25.)



2018. november 24-én (szombaton) 15.00 órakor

kezdődik a 15. Fehérvászon Függetlenfilm Fesztivál,

ahol székesfehérvári
 és a
városhoz kötődő alkotók rövidfilmeit mutatják be.
 
Részletek az alábbi linken: http://teleelettel.hu/esemeny/7516/15._fehervaszon_fuggetlenfilm_fesztival

 Helyszín: A Szabadművelődés Háza



2018. november 24-én (szombaton) 18.00 órakor

kezdődik Horváth Irma lírai estje:

 “Lépted a léptem, ének az énem…” címmel.


Közreműködik Kóródy Andrea (zongora, ének), Tóth Hédi (ének), Faragó Péter (gitár, ének) és Fejes Gábor (cajon, ének).

A belépő adomány jellegű, a Fejér Megyei Szent György Kórház
koraszülött részlegének kerül felajánlásra.

Részletek az alábbi linken:
http://aszmh.hu/events/lepted-a-leptem-enek-az-enem-horvath-irma-lirai-estje/.

Helyszín
: Öreghegyi Közösségi Ház



2018. november 25-én (vasárnap) 11.00 órakor

kezdődik Mágikus és mulatságos címmel az Edu-Show,

Zsiga Edwárd bűvész gyermekműsora az Igézőben.


Részletek az alábbi linken:
https://www.facebook.com/events/287624085414213/
.

Helyszín
: Igéző



2018. november 25-én (vasárnap) 19.00 órakor

kezdődik a Prospero Színkör előadása.

Az amatőr színjátszók William Shakespeare: A vihar című

művét viszik színpadra. 

Az előadás után az érdeklődő nézőket beszélgetésre invitálják
 a rendezővel és a színművészekkel.

Helyszín: A Szabadművelődés Háza




 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.