Pénteki sajtóesemények

2014.05.22. 15:42
MEGHÍVÓ - 2014. május 23. (péntek)
Koszorúzásokat tartanak a Hősök Napja tiszteletére. A 2014-es intézményfelújításokról tart sajtótájékoztatót a polgármester. Négy új felnőttképzést indítanak a Fehérvári Civil Központban.
 
 
 
 
 
 
ÖNKORMÁNYZATI PROGRAMOK


2014. május 23-án (pénteken) 08.30 órától 

több helyszínen tartanak

koszorúzást a Hősök Napja alkalmából,

a háborúkban elesett katonák emléke előtt tisztelegve.

A Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata által szervezett program megvalósításában az MH Összhaderőnemi Parancsnoksága is közreműködik. 

A néma koszorúzások időpontjai és helyszínei:


8.30 óra - Izraelita temető (Óvoda utca)

9.00 óra - Rác temető (Gellért utca)

9.20 óra - Hosszútemető(hadisír gondozási program részeként Pour Gyula m. kir. százados most rendbehozott síremlékénél, aki 1917-ben az olasz fronton halt meg a 17-es gyalogezred katonájaként, a hősi halott földi maradványait Székesfehérvár városa hozatta haza)

10.00
óra - Szentlélek katonatemető (Sárkeresztúri út)

10.30 óra - Repülős és Ejtőernyős emlékmű (Vásárhelyi út)

Az emlékező eseményeken díszőrök és a Helyőrségi Zenekar működik közre.




2014. május 23-án (pénteken) 10.00 órakor

dr. Cser-Palkovics András polgármester

sajtótájékoztatón ismerteti

a 2014-ben megvalósuló intézmény-felújításokat.

Székesfehérvár Önkormányzata jelentős összeget fordít idén is az oktatási-nevelési, szociális, valamint kulturális intézmények megújulására.

Helyszín: Városháza, kistanácsterem

 
 
 
2014. május 23-án (pénteken) 18.00 órától
 
 
folytatódik
 
a 2014-es Diákpárbaj múlt héten félbeszakadt döntője.
 
Az ART Kulturális Egyesület 2009-ben indította útjára a város középiskolásainak szóló vetélkedősorozatot, amelyben a diákok ügyességi, sport és műveltségi feladatokban mérik össze tudásukat, de a feladatok megoldásához leleményességre és kreativitásra is szükség van.
 
A verseny eredményhirdetésén
Mészáros Attila ifjúsági tanácsnok díjakat ad át.
 
Helyszín: Fehérvári Civil Központ, színházterem
 
 


INTÉZMÉNYI PROGRAMOK


2014. május 23-án (pénteken) 09.00 órakor


Domokos Tamás, az Echo Nonprofit Network stratégiai igazgatója

sajtótájékoztató keretében számol be arról, hogy

akkreditált felnőttképző intézményként négy új képzési programot indít

a közeljövőben a Fehérvári Civil Központ Echo Network Oktatási

Központja a megyében.


Helyszín:
  Fehérvári Civil Központ, Mannheim Károly Szakkönyvtár (Rákóczi utca 25.)



2014. május 23-án (pénteken) 07.30 és 17.30 óra között

folytatódik a

kedvezményes virágvásár.

További információ az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=news_9_3551

Helyszínek
: Bioritmus kertészet (Szeder köz 2.) és Árvácska Virágbolt (Béla u. 4.) 



2014. május 23-án (pénteken) 10.00 órakor


"A mennyországot választom"

című olasz életrajzi film vetítésével

folytatódik a
8. Katolikus Könyvnapok.

Részletes meghívó az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media43924_hu

Helyszín
: Szent István Művelődési Ház



2014. május 23-án (pénteken) 10.00 és 12.00 óra között

család- és gyermekvédelmi témakörben

Sziklainé dr. Kiss Erzsébet ügyvéd ingyenes jogi tanácsadást tart.

További információk és bejelentkezés 06-20 -56-29-619 telefonszámon.

Helyszín: Székesfehérvári Álláskeresők Egyesülete (Tolnai u.10.)



2014. május 23-án (pénteken) 16.00 órakor

Extrém Kultúra

címmel középiskolás zenekarok

mutatkoznak be

A Szabadművelődés Házában.

Helyszín:
Fürdősor 3.



2014. május 23-án (pénteken) 17.00 órakor

kulturális bemutatót tartanak a Vízivárosi Általános Iskola

pedagógusai és diákjai.

A nagyszabású tavaszköszöntő, egyben évzáró jellegű rendezvényen
 az intézmény valamennyi osztály bemutatkozik a legkülönfélébb színpadi produkciókkal.

Helyszín: Vízivárosi Általános Iskola tornaterme

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.