Hétvégi sajtóesemények

2018.11.16. 11:30
MEGHÍVÓ - 2018. november 17-18. (szombat, vasárnap)
Zöld piac. Férfi Szűrőnap és Egészségnap a Köfémen. Judo OB, kerekesszékes kosárlabda. Év Vállalkozói Díj és Fejér Megyei Prima-díj átadó. Német Nemzeti Gyásznap. Stadion Nyitány, nyílt nap a Balett Színháznál. 
 
 
 
 
 
 
ÖNKORMÁNYZATI PROGRAMOK


2018. november 17-én (szombaton) 07.00 és 12.00 óra között

zajlik a Zöld piac – egy délelőtt a környezetünk védelméért

című program a Jancsárkertben.

A bemutatók 09.00 órakor kezdődnek.

Téma lesz a biogazdálkodás, a komposztálás, a
 korszerű csomagolás és a szelektív hulladékgyűjtés.

Előzetes közleményünk az alábbi linken:
https://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=news_1_11757

Helyszín: Jancsárkert termelői és biopiac
(Balatoni út 10.)



2018. november 17-én (szombaton) 08.00 órától 13.00 óráig

férfiaknak hirdetnek szűrőnapot a

Család- és Nővédelmi Központban.


Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnokkal 10.45 órától lesz lehetőség a helyszínen interjút készíteni.

Három urológus szakorvos várja azokat, akik elmúltak 50 évesek,
és eddig nem vettek részt szűrővizsgálaton, vagy az utolsó részvételük óta legalább 2-3 év telt el. Továbbá azokat a 40. évüket betöltött férfiakat, akiknek a családjában előfordult prosztatadaganat vagy bármilyen egyéb prosztatamegbetegedés.

Előzetes közlemény és plakát az alábbi linken:
https://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=news_1_11718.

Helyszín: Család- és Nővédelmi Központ



2018. november 17-én (szombaton) 09.00 órától 13.00 óráig

egészségnapot tartanak a Köfémen,

szűrőprogramokkal, tanácsadással és bemutatókkal.


A negyedik alkalommal megszervezésre kerülő programon 
09.00 órától jelen lesz
Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok. 

Előzetes közlemény és plakát az alábbi linken:
https://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=news_1_11736

Helyszín: Köfém Művelődési Ház



2018. november 17-én (szombaton) 10.00 órakor

megnyitóval kezdődik a Judo Országos Verseny.

Az esemény résztvevőit
 Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok köszönti.

A Magyar Speciális Olimpia Szövetség a székesfehérvári MOST Cselekvők Egyesülete Judo Szakosztályával közösen szervezi meg az országos versenyt. Az indulók között a székesfehérvári Arany EGYMI és a móri Gárdonyi EGYMI speciális általános és szakképző iskola tanulóinak is szurkolhatnak a sportág kedvelői.

A verseny kiírása megtekinthető az alábbi linken:
http://specialolympics.hu/portal/2018/10/orszagos-judo-verseny-szekesfehervar-2018-11-17/

Helyszín: István király Általános Iskola
(Kelemen B. u.)



2018. november 17-én (szombaton) 15.00 és 17.00 óra között

nyílt edzést tart a Kerekesszékes Kosárlabda Válogatott

 az MKOSZ edzőcsarnokban.

A program tagtoborzás is egyben: várják a kerekesszékkel élőket,
 hogy kedvet kapjanak ehhez a sportághoz, és megalakítsák
a saját csapatukat Fehérváron.

Az edzésen jelen lesz:
Östör Annamária
egészségügyi és sporttanácsnok,
 Magyar András, a Kerekesszékes Kosárlabda Válogatott szövetségi kapitánya,
Czupi Márton
, a válogatott technikai vezetője,
Pukler Gábor
, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének
elnökségi tagja
 és
Lánczos Róbert
a Székesfehérvári EsélyKör részéről.

Helyszín: MKOSZ edzőcsarnok



2018. november 17-én (szombaton) 18.00 órakor

kezdődik a

Fejér Megyei Év Vállalkozói Díj és Fejér Megyei Prima-díj átadó gála a

VOSZ Fejér Megyei Szervezete rendezvényeként,

melynek házigazdája László István megyei elnök.

 Az eseményen részt vesz dr. Cser-Palkovics András polgármester.

Helyszín
: Hotel Magyar Király



2018. november 18-án (vasárnap) 10.30 órakor

kezdődik a


falmászó nyílt nap és hivatalosan adják át az újonnan épült mászófalat.

A Rotpunkt Sziklamászó Egyesület rendezvényén mindenki számára ingyenesen lehetőség nyílik a falmászás kipróbálására.

Részletes program az alábbi linken:
https://www.facebook.com/events/570203356772084/

Helyszín
: István király Általános Iskola



2018. november 18-án (vasárnap) 11.00 órakor

 megemlékezést tartanak a

Német Nemzeti Gyásznapon (Volkstrauertag)
.

Az emlékrendezvényen beszédet mond

Volkmar Wenzel Németországi Szövetségi Köztársaság nagykövete és

dr. Cser-Palkovics András polgármester.
 
Helyszín: Szentlélek Katonatemető
(Sárkeresztúri út 8.)



2018. november 18-án (vasárnap) 17.00 órakor

 Stadion nyitány címmel ad koncertet

 a megújult Sóstói Stadionban az Alba Regia Szimfonikus Zenekar,

 amelyen részt vesz dr. Cser-Palkovics András polgármester is.

A helyszínhez igazított, nagy térben is jól megszólaló, sok ismert művet, dallamot magában foglaló programmal lép a publikum elé a zenekar. A koncert előtt,
16.00 órától az érkezőket még egy külön stadionbejárással is várják.

Plakát az alábbi linken:
https://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media138660_hu.

Helyszín:
Sóstói Stadion




INTÉZMÉNYI PROGRAMOK


2018. november 17-én (szombaton) 10.00 és 12.00 óra között

nyílt napot tart a Székesfehérvári Balett Színház.

Egerházi Attila balettigazgató tájékoztatója után nyilvános próba
 következik a közönség bevonásával, majd beszélgetés lesz a koreográfussal, táncosokkal.

Előzetes közleményünk az alábbi linken:
https://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=news_9_11743

Helyszín: Táncház

 

2018. november 17-én (szombaton) 10.00 órakor

"100 hegedűs koncert" címmel kezdődik a

 Hermann László Zeneiskola és Szakgimnázium programja

a vonós tanszaknövendékeinek és kamaracsoportjainak

közreműködésével.

Többek között Bartók, Bach és Beethoven művei csendülnek fel.

Részletes program az alábbi linken:
https://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media138580_hu

Helyszín:
Alba Regia Szimfonikus Zenekar székháza
(Szabadságharcos utca 159.)



2018. november 17-én (szombaton) 10.00 órakor

"Gyere Apa te is!" címmel családi bütykölőt szervez

a Fejér Megyei Család-, Esélyteremtő és Önkéntes Ház.


A Csónakázó-tónál fafaragó mesterek segítségével tutajt készíthetnek a családok.

HelyszínFürdő sor 3.



2018. november 17-én (szombaton) 10.00 órakor

Tudomány az álinformációk korában címmel

kezdődik a

Szkeptikusok XXIV. Országos Konferenciája.

A konferenciát Dr. Seebauer Márta, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar
dékánhelyettese, intézetigazgatója, egyetemi docens
nyitja meg.

Részletes program az alábbi linken:
https://www.facebook.com/events/540757306378947/?active_tab=about

Helyszín: Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar
(Budai út 45.)



2018. november 17-én (szombaton) 10.00 órakor

családi játszóház kezdődik a barokk jegyében.

 Az időutazás során barokk táncokat mutat be a Mare Temporis, lesz táncház, jelmezpróba,
kézműveskedés, játékok és fejtörők.

Részletek az alábbi linken:
 https://www.vmk.hu/csaladi-jatszohaz-a-barokk-jegyeben.

Helyszín:
VMK Gyermekrészlege



2018. november 17-én (szombaton) 10.00 órától

folytatódik

az Amiről a mesék szólnak
című sorozat:

a novemberi téma a
Csodálatos állatok.

 A gyerekek madáretetőt, valamint papírból és dugóból állatokat készíthetnek.

Részletek az alábbi linken:
https://www.vmk.hu/amikrol-a-mesek-szolnak.

Helyszín
: VMK Széna téri Tagkönyvtára



2018. november 17-én (szombaton) 16.00 órakor

Márton-napi gyermekprogrammal várja a családokat a

II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola néptánccsoportja, a Dallam AMI és a Csákvári Néptánccsoport. 

A Holló Együttes Vásárfia című interaktív műsora
17.00 órakor kezdődik.

Részletes program az alábbi linken:
http://www.teleelettel.hu/esemeny/7507/marton-nap

Helyszín: Fürdő sor 3.



2018. november 17-én (szombaton) 17.00 órakor

kezdődik a

Vadászok és vadászatok Fejér megyében című kiállítás

következő programja,


az Authentic Quartet koncertje korabeli hangszereken.

Részletes plakát az alábbi linken:
https://szikm.hu/esemenyek/az_authentic_quartet_koncertje-516

Helyszín:
Budenz-ház (Arany János u. 12.)



2018. november 17-én (szombaton) 17.00 órakor

 kezdődik a

Gyengébb? Nem! Borok női kézből - nem csak nőknek”

című rendezvény.


Fehérvár első sétálókóstolóján csak női borászok borait kóstolhatják az érdeklődők.

Részletes plakát az alábbi linken: http://www.teleelettel.hu/esemeny/7329/gyengebb_nem_borok_noi_kezbol_-_nem_csak_noknek

Helyszín: Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház



2018. november 18-án (vasárnap) 15.00 órakor

tartják az

Egy falu a háborúban című dokumentumfilm bemutatóját,

amelyet a 14 éves Magda Tivadar készített

sárkeresztesi második világháborús túlélőkkel.

A programot Weinter Zoltán helytörténeti kutató nyitja meg, a filmvetítés után bemutatják Magda Tivadar második világháborús saját gyűjteményét is. 

Előzetes közleményünk az alábbi linken:
https://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=news_9_11776

Helyszín: Sárkeresztesi Művelődési Ház



2018. november 18-án (vasárnap) 17.00 órakor


kezdődik a

VI. Székesfehérvári Kórustalálkozó

az Alba Regia Vegyeskar szervezésében
.

Résztvevők:
Arconic Köfém Nyugdíjas Férfikar, Bástya Kamarakórus, Kodály Zoltán Lánykar, MusiColore Énekegyüttes, Primavera Kórus, Várpalotai Bányászkórus,  Vox Mirabilis Kamarakórus.

Részletes plakát az alábbi linken:
https://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media138592_hu

Helyszín
: Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház
 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.